Keresés
  • Shanna

Az irigység

Frissítve: 2019. máj 3.

Fura szerzet vagyok, szeretek megérteni dolgokat, ha teljesen fölöslegesek, akkor is; emlékszem, hogy milyen mélylélektani elemzéseket végeztünk az egyetemi kocsmában előadások közben, után, és imádtam. Eltelt azóta jópár év, én nem, csak a helyszín változott. Gyerekkoromban én is voltam irigy, mert mindig szebb volt a haja valakinek, mint az enyém, vagy több piros pontot kapott, több fiú volt belé szerelmes. Az utolsó irigységem a barátnőmre volt, úgy 20 éve, aki szebb és okosabb volt nálam egy adott pillanatban, ráadásul ragyogó intellektusa mellett még szeplők is voltak az orra körül. De akkor, ebben az elsöprő és mélyről burjánzó érzésben, kipukkasztottam a lufit. Elkezdtem dolgozni magamon. Évekig tartott megértenem, hogy mi ez, honnan ered, miért hasonlítom magunkat össze, és hova juthatok így.

Nem, én nem akarok gúnyt űzni senkiből. Nem, nem fogok kárörvendően sztorizni más baján. Nem, nem leszek gonosz. Végülis, amihez gyávák és lusták vagyunk, azt elirigyeljük a másiktól. Nem teszel érte semmit, viszont akinek van, attól irigyled, saját életcél és siker helyett a másét vágyod. Saját értékek helyett a másét fikázod. Saját élet helyett, saját döntések, saját örömök helyett... és sorolhatnánk. Szóval, nem, én nem vagyok irigy. Helyette hála és alázat van bennem. Boldog vagyok. Megküzdöttem érte, és ezt ajánlom mindenkinek, akit elragad a hév. Irigység helyett fogadj magadba színeket. Sok, sok színt. <3 *a grafikámon az irigység*





Envy

I’m a weirdo. I really want to understand things even if it’s absolutely useless. I remember what psychoanalytical discussions we had in a pub between two lectures and after lectures, and I totally loved these talks. It’s been many years, and I’m all I ever was but the venue is another place. Well, when I was a kid, I also felt envious of someone else’s beautiful hair, or because someone got more gold stars or more boys were in love with another girl. Last time when I was envious, I envied my girlfriend twenty years ago, who was prettier and smarter than me at a given moment, but what is more, she had a brilliant intellect and freckles across her nose and cheeks. But then, after a wave of intense envy spread over me, I decided to muffle the emotion of envy. I started to work hard to overcome envy. It took me years to realise what emotion actually envy is, where it came from, why I compared myself to others, and where this all would lead.


No, I don’t want to make a mockery of anyone. No, I won’t gloat over other people’s troubles. No, I won’t turn evil. I guess we envy other people because we believe we can’t have what they have, as we’re idle and craven. We don’t do anything to achieve our goals, but we envy those who have achieved theirs, because we’re envious of others’ successes. When we have no values, we talk crap about other people’s values. Because we have no good lives, decisions, delights, and I could go on. So, no, I’m not envious. Instead I feel grateful and humbled. I’m happy. I’ve fought for this, and I’d advise everyone who often get carried away to walk the same long path. Receive colours instead of envy into your heart. Many, many, many colours. <3 *Envy in my artwork*

5 megtekintés

© 2018 Design by Shanna

-    Email: info@shanna.hu

  • White Instagram Icon
  • w-facebook